Őszi kirándulás Budapesten

Iskolánk 18 tanulója a Parlamentben járt október 8-án. Vonattal utaztunk a fővárosba, ahol körbesétáltuk a Parlament épületét: megnéztük a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyét, a Kossuth téri szobrokat és szoborcsoportokat, és sokáig időztünk az Országház makettjénél. A Parlamentben idegenvezetéssel jártuk körbe az […]

Tovább is van →

„Jaj, de búsan süt az őszi nap sugára…”

2024. október 4-én délelőtt iskolánk tanulói méltóképpen emlékeztek meg az aradi vértanúkról. Az ünnepi műsort az 5. osztály 11 lelkes diákja adta elő, akik versekkel és énekekkel idézték fel a nemzeti gyásznap történelmi eseményeit. A gyerekek szívből jövő előadása megható […]

Tovább is van →

Kerülj beljebb!-idén is!

Szeptember 27-én már tizenegyedik alkalommal szerveztük meg iskolánk névadójára, Szerepi Kelemen Jánosra emlékezve a Kelemen-napot, amelynek része a Kerülj beljebb! elnevezésű, hagyományőrző-honismereti vetélkedő is. A rendezvény kifejezetten kis iskolák tanulóinak szól, és elmondható, hogy a biharnagybajomi és a sárrétudvari iskola […]

Tovább is van →

„Kertész leszek, fát nevelek…..”

Iskolánk egyik fontos célja a környezettudatosságra való nevelés. Ennek jegyében évek óta bevonjuk a gyerekeket környezetünk szépítésébe, minden lehetőséget megragadva arra, hogy együtt végezzük a kinti munkálatokat. Idén sem volt ez másképp: a hatodikosok egy csoportja negyven színes árvácskát ültetett […]

Tovább is van →

Nyaralt a csapat

A Szerepi Kelemen János Általános Iskola 20 tanulója júliusban hat napot töltött Zánkán, a legkiválóbb strandidőben. Bár többen a csapatból rutinos „Zánkázók”, egy csomó dolog először történt velünk: először gokartoztunk, először fotózkodtunk kormányszóvivővel,  először próbáltuk ki a lézerharcot, először nyert „mi […]

Tovább is van →

DÖK nap

Iskolánkban hagyományainkhoz híven az utolsó nap tanításmentesen zajlott. A Kárai Rally Team standjának köszönhetően a gyerekek kipróbálhatták, milyen egy igazi rally autóban ülni. Az informatikateremben az e-Rally versenyen megmérethették magukat egymás ellen, a tornateremben pedig az akadálypályák teljesítésével bukósisakban, akár igazi rallyversenyzőknek […]

Tovább is van →

Határtalanul kirándulás Erdélyben

Iskolánk 7. évfolyamos tanulóival sikeresen pályáztunk az idei Határtalanul programra. Május 28 és június 2- a között 6 napot tölthettünk Erdély szívében Hargita megyében. A programok során a gyerekek eljuthattak a 1000 éves határra a Gyimesekben, meglátogattuk a Petőfi Emlékmúzeumot […]

Tovább is van →

Madarak és fák napja – kirándulás a Püspökladányi Arborétiumba

Évente május 10-én megrendezett esemény Magyarországon a Madarak és fák napja. Különböző rendezvényekkel szeretnénk felhívni az ifjúság természetvédelem iránti elkötelezettségét. Az idén iskolánk a Püspökladányi Arborétumba látogatott el, ahol egy előadás keretében megismertük az Alföld fásításának jelentőségét. A kiállítás megtekintésével […]

Tovább is van →