2026. október 3- án iskolánk alsó tagozatos kislányai is részesei lehettek a település hagyományos szüreti felvonulásának. Tíz lelkes kisdiákunkkal nagy izgalommal és örömmel készültünk erre a különleges alkalomra, amely nemcsak fellépési lehetőséget, hanem felejthetetlen közös élményt is jelentett számunkra.
A felvonulás során lovasszekérrel utaztunk, ami már önmagában is különleges élményt nyújtott a gyerekeknek. A vidám hangulatú rendezvényen három különböző helyszínen mutattuk be táncos produkciónkat, a Parno Graszt és Dánielfy közös előadásában ismertté vált „ Ne sírjál értem anyám” című dalra.
A kislányok nagy lelkesedéssel, mosolyogva és bátran adták elő a koreográfiát. A közönség minden helyszínen szeretettel és nagy tapssal fogadta a produkciót. A fellépések során érezhető volt a gyerekek öröme, összetartása és az a sok munka, amelyet a felkészülésbe fektettek. Büszkeséggel töltött el bennünket, hogy ilyen szép sikert arattak, és mosolyt csalhattak a nézők arcára.
A rendezvény kiváló alkalmat teremtett arra, hogy tanulóink aktívan bekapcsolódjanak településünk közösségi életébe, megismerkedjenek a helyi hagyományokkal, és megtapasztalják a közös szereplés örömét. Az együtt töltött idő, a lovasszekéren való utazás, a zene, a tánc és a közönség szeretete mind- mind hozzájárult ahhoz, hogy ez a nap különleges emlékként maradjon meg a gyerekek számára.
Köszönjük a lehetőséget, a szervezők munkáját és a közönség szeretetteljes fogadtatását!
Büszkék vagyunk a tíz kis táncosunkra, akik vidámságukkal, bátorságukkal és lelkesedésükkel méltón képviselték a Szerepi Kelemen János Általános Iskolát!


