DÖK nap

Hagyományainkhoz híven az utolsó tanítási napon idén is megrendeztük DÖK-napunkat, ahol ezúttal a sporté volt a főszerep. A diákok változatos, vidám és mozgalmas programokon vehettek részt, a nap egyik legnagyobb fénypontját pedig a Baptista Szeretetszolgálat által meghívott freestyle foci vendégek bemutatója jelentette. A jó hangulatú esemény méltó lezárása volt a tanévnek.

A napot közös zenés tornával indítottuk, ami azonnal megadta az alaphangulatot és alaposan bemelegítette a csapatot. A sportos vonal ezután is folytatódott: az asztalitenisz versenyen komoly csaták zajlottak a bajnoki címért,amire a felsősők már régóta gyakorolnak. Az alsósok a környezettudatoság jegyében önmaguk készítettek “ping-pong ütőt” használt dobozból és kiürült tejespohárból, majd az elkészült játékot ki is próbálhatták. Az összetartozást az akadálypálya igényelte, ahol 5 fős csapatok küzdöttek meg egymással a leggyorsabb időért.
A nap abszolút fénypontjai a meghívott vendégeink voltak, a gyerekek által által jól ismert videós sztárok.


Egy elképesztő freestyle foci bemutató során ámulhattunk a hihetetlen trükkökön,majd a válalkozó szellemű diákok ki is próbálhatták a trükköket.
A bemutatót követő autogramok begyűjtése is hatalmas sikert aratott.