Szakmák napja az iskolánkban – 2025. október 22.

Az idei tanévben is megrendezésre került a Szakmák napja, amelynek célja, hogy tanulóink közelebbről is megismerkedjenek különböző szakmákkal, hivatásokkal, és élményszerű formában tapasztalják meg, milyen sokféle lehetőség áll előttük a pályaválasztás során. Az ilyen alkalmak segítenek abban, hogy a gyerekek ne csak elméletben, hanem a gyakorlatban is betekintést nyerjenek a munka világába.

Iskolánkban hagyomány, hogy ezen a napon különböző szakmák képviselőit hívjuk meg, akik bemutatják hivatásukat, mesélnek a mindennapi munkáról, és lehetőséget biztosítanak arra is, hogy a tanulók kipróbálják a szakmákhoz kapcsolódó tevékenységeket. Az osztályok állomásról állomásra haladva ismerkedhettek meg a szakmák sokszínű világával.

A rendezvény megnyitóját követően Ferenczik György, a Karacs Ferenc Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola igazgatója mutatta be intézményüket, képzési kínálatukat és az elérhető ösztöndíj-lehetőségeket.
Ezt követően több szakmát is élőben láthattunk munka közben: bemutatkozott a kisgyermekgondozó és -nevelő, valamint az asztalos szakma.

A hagyományokhoz híven a konyhában Erika és Erzsike néni keze alatt palacsinta sült, miközben a gyerekek a szakács szakmával ismerkedtek.
Laci bácsi – megérdemelt pihenését félretéve – a kőműves szakmát hozta közelebb a gyerekekhez: nála falat és kéményt lehetett építeni fából készült téglákból.
Ági néni a varrás szépségeit mutatta be, és az ügyesebbek a varrógépet is kipróbálhatták.
Attila bácsi korábbi szakmáját, a felszolgálás világát elevenítette meg: terített asztal, vendégek és segéd felszolgálók tették élményszerűvé az állomást. A gyerekek és a felnőttek egyaránt érdeklődéssel hallgatták szavait.

Jutka néni termében a gyerekek azt próbálhatták kitalálni, mire valók az ott látható gépek – ő a kozmetikus szakmát mutatta be, igazi relaxációs környezetet teremtve. Egy másik állomáson pedig a körmös szakma rejtelmeibe nyerhettek bepillantást, és a nap végére el is készült az egyik kislány díszes körme.

A nap végén a tanulók élményekkel, új ismeretekkel és talán egy kicsit több tudatossággal gazdagodtak a jövőjük tervezését illetően.
Iskolánk közössége ezúton is köszönetet mond minden résztvevőnek, pedagógusnak és vendégnek, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a Szakmák napja 2025 ismét tartalmas, élménydús és sikeres program legyen.

A Szakmák napja nemcsak élményt ad, hanem fontos része az iskola pályaorientációs és életpálya-tervezési programjának is. Célunk, hogy a tanulók időben felismerjék erősségeiket, érdeklődési területeiket, és tudatosan készüljenek a jövő kihívásaira. Az ilyen alkalmak hozzájárulnak ahhoz, hogy diákjaink magabiztosabban válasszanak szakmát vagy továbbtanulási irányt, és megtalálják a számukra legmegfelelőbb hivatást.