Iskolánkban a karácsonyi készülődés minden évben az adventi műsorokkal veszi kezdetét. Ezek az alkalmak nem csupán az ünnepre való ráhangolódást segítik, hanem közösségünk egyik legszebb hagyományát is jelentik. Különösen büszkék vagyunk arra, hogy az alsó tagozaton három adventi műsor is készül, melyek mindegyike sajátos hangulatot, színt és élményt ad az ünnepváráshoz.
Az első adventi gyertya meggyújtására az első és második osztály megható, igazi karácsonyi varázst árasztó műsora után került sor. Őket követte a harmadik osztály, akik lendületükkel és kreativitásukkal minden évben új arcát mutatják meg az ünnepnek. A sort a negyedik osztály zárta, akik már rutinos kis előadóként, magabiztosan és nagy összhangban álltak színpadra. Mindhárom alkalommal megtelt a nézőtér: a szülők büszke mosolya, elérzékenyülése mindennél többet elárult a gyerekek teljesítményéről. Öröm volt látni óvodás vendégeinket is, akik ilyenkor már figyelmes szemmel nézik, milyen közösségbe is szeretnének majd jövőre megérkezni.
Az adventi alkalmakat követte az iskolai karácsonyi műsor, amely minden évben a közösség igazi ünnepe. Itt már együtt szerepeltek a kicsik és a nagyok: alsósok és felsősök közösen álltak színpadra. Ezekben a pillanatokban válik igazán kézzelfoghatóvá, mit is jelent az iskolai közösség – az összetartozás, az egymásra figyelés és a közös munka öröme.
Az idei évben egy különleges közös vállalkozás is megvalósult: elkészült iskolánk közös karácsonyfája. A feladat egyszerű volt, mégis jelképes: minden tanuló készítsen egy díszt. A sok apró alkotás végül egy nagy egésszé állt össze, létrehozva a mi közös, sokszínű karácsonyfánkat, amely gyönyörűen tükrözte iskolánk értékeit és közösségének gazdagságát.
A karácsonyi műsoron nagyszámú közönség vett részt: a szülők mellett településünk polgármester asszonya, a képviselő-testület tagjai, valamint partnerintézményeink képviselői is megtiszteltek bennünket jelenlétükkel. Tanulóink magas színvonalú, emlékezetes előadást mutattak be, amely méltó lezárása volt az adventi időszaknak. Az ünnepség keretében került sor a Berettyóújfalui Tankerületi Központ által felajánlott játékcsomagok átadására is, amely külön örömet szerzett a gyerekeknek.
A rendezvény ismét bebizonyította, hogy iskolánk képes magas színvonalú, értékteremtő ünnepségek megszervezésére. A fellépő tanulókra méltán lehettek büszkék a szülők, mi pedig büszkék vagyunk arra a közösségre, amelyben az ünnep valóban közös élménnyé válik. Az idei karácsonyi műsor nemcsak emlékezetes volt, hanem megerősítette mindannyiunkban: együtt készülni, együtt ünnepelni a legszebb ajándék.













