A Hulladék-csökkentési Hét az iskolai programok keretein belül november 24-28. között került megrendezésre. Az interaktív programok célja a tanulók figyelmének felkeltése és fenntartása egy élhetőbb jövő kialakítására. Ennek részeként gondolattérképet készítettek a diákok lepedőre az ötletroham módszerének felhasználásával a hulladékok és csökkentési lehetőségeik témaköröket érintve.
Igyekeztek megismerni a tudatos vásárlók legfontosabb jellemzőit, majd ezen szokások megismerése után beépíteni saját hétköznapjaikba is azokat. Első lépésként szituációs játék keretében egy boltban találhatták magukat a gyerekek, ahol be kellett vásárolniuk úgy, hogy a környezetbarát szemléletmódot részesítik előnyben.
Megismerve a szemét és a hulladék közötti legfontosabb különbségeket, különböző anyagú hulladékokat kellett a szelektív hulladékgyűjtő edényekbe „elhelyezniük” a diákoknak. A feladat elnyerte a gyerekek tetszését, feladatuknak tekintik az anyagok különválogatásának hétköznapokba való beépítését.
A maradék hulladékanyagokból (színes papír, WC papír guriga, zokni, tojástartó) a tanulók írószertartót, karácsonyi manót, madáretetőt készítettek. Rádöbbentek arra, hogy egyszerű szemétnek gondolt anyagokból hasznos tárgyakat lehet előállítani egy kis kreativitással.
A hét folyamán minden osztály részt vehetett a hulladékcsökkentés témájú vetélkedőn, ahol online feladatok formájában mutathatták meg az eddig szerzett ismereteiket, valamint plakátot készítettek. A tanulók nagyon élvezték a tudásalapú versengést.
A hét célja megvalósult, ugyanis a diákok a mindennapi életük során is törekednek a hulladékok csökkentésére, felelősséget vállalnak saját tetteikért, igyekeznek környezettudatosabban élni, hogy megóvják élőhelyüket.















