Lipem lopom a szőlőt

Október 17-én iskolánkban megrendezésre került a szüreti projektnap. Ezen a napon csak délelőtt volt tanítás. A projektnapon az iskola tanulói különféle programokkal készültek (színdarab, mustkészítés, sorverseny, kézműves foglalkozások…). A programot iskolánk tanulóinak műsora nyitotta meg, amely megalapozta a jókedvet.

029

Ezután a felsősök elkészítették tablóikat hazánk történelmi borvidékeiről, az alsósok a témához kapcsolódó alkotásokat készítettek.

A délután során sorversenyen mérték össze erejüket az osztályok, ahol a hatodik osztály végzett az első helyen.

Mindeközben az aulában a gyerekek Szabó László igazgató úr vezetésével szőlőt mostak, szemeztek, majd mustot préseltek. Volt aki csak messziről nézte a folyamatot, de a legtöbben lelkesen kivették a részüket a munkából, ami nem ritkán látható nyomot is hagyott rajtuk.

Miután minden program véget ért, az összes osztály kivitte iskolánk aulájába az elkészült műveket, melyek a frissen érkezett kiállító paravánokra kerültek, így mindenki meg tudta nézni mit készítettek társaik. Ezután jött a nap egyik fénypontja, a mustkóstolás.

Hogy a napot jó hangulatban zárjuk megérkeztek a zenészek, akik fergeteges jó hangulatot teremtve bevonták a gyerekeket is a műsorba.

206

Minden diák jól érezte magát ezen a napon, és a tanárok is meg voltak elégedve a diákok teljesítményével, kreativitásával.

Még több kép a Galériában…