Kirándulás Egerben

„- És most magam esküszöm – szólt Dobó, két ujját a feszületre emelve. – Esküszöm, hogy a vár és az ország védelmére fordítom minden erőmet, minden gondolatomat, minden csepp véremet. Esküszöm, hogy ott leszek minden veszedelemben veletek! Esküszöm, hogy a várat pogány kezére jutni nem engedem! Sem a várat, sem magamat élve meg nem adom! Föld úgy fogadja be testemet, ég a lelkemet! Az örök Isten taszítson el, ha eskümet meg nem tartanám!”

Gárdonyi Géza: Egri csillagok

Iskolánk 7.-8. osztályos tanulói és osztályfőnökeik 2019. április 30-án Egerben kirándultak. A tervezett program az egri vár megtekintése és a Gárdonyi-emlékházban tett látogatás volt. Reggel korán, 7 órakor indultunk, autóbusszal. A várban 10 órára vártak bennünket, előre megszervezett programmal, aminek keretében megtekintettük a vár állandó kiállításait: a Fegyvermustrát, a Hősök termét, a Kazamata kiállítást, a Börtönkiállítást. Megnéztük a Rotundát, a Várkertet, ahol a tanulók együtt elmondták Dobó István esküjét.

Megnéztük Gárdonyi Géza sírját, megbeszéltük, mit jelent az ott olvasható mondás: „Csak a teste!”

A várlátogatás után átmentünk az író emlékházába, ahol szakszerű idegenvezetésben részesültünk. Az elhangzottak után a gyerekek feltehették kérdéseiket a házigazdának. A napot a Dobó téren fejeztük be, fagylaltozással.